2017. június 30., péntek

Túlnépesedés, túlfogyasztás

A világ keleti felén a túlnépesedés, nyugati felén a túlfogyasztás sodorja rablócivilizációnkat a Tűzözön felé.

A túlfogyasztás ellen sem könnyű fellépni, mert az ember mihamar "népszerűtlenné" válik.  A túlnépesedés ellen még nehezebb, mert akkor még az "anti-humánus" jelzőt is a nyakunkba kaphatjuk.

Ezért a politikusok, egyházfők, véleményformálók mindkét problémát a szőnyeg alá söprik, így népszerűség-hajhászó és álhumánus tevékenységükkel az egész emberiség (és a teljes ökoszisztéma) sírját ássák.

Azok a rablóvezérek, akiknek a fejében mégiscsak tanyát ver az a gondolat, hogy valamit tenni kellene a túlzások ellen, jellemzően a másik rablóbanda népességét és fogyasztását próbálják meg csökkenteni.

De, van megoldás: a Noé-II. projekt.

Ebben megvalósítjuk a "pozitív" szelekciót: a jók, szelídek, takarékosak, környezettudatosak életét meghosszabbítjuk.  A rabló típusú egyedek, akik nem vállalják ezt az önkorlátozást, nem lépnek be hozzánk, saját magukat ítélik halálra: velük a természet, az öregedés következtében beálló halál végez.

2017. június 29., csütörtök

Az "élet" nevű program folyamatábrája

A "rák" nevű programhiba:
In many types of tumor cells, this interlocking coordination appears to be defective: glycolysis proceeds at a higher rate than required by the citric acid cycle. As a result, cancer cells use far more blood glucose than normal cells, but cannot oxidize the excess pyruvate formed by rapid glycolysis, even in the presence of O2. To reoxidize cytoplasmic NADH, most of the pyruvate is reduced to lactate (Chapter 14), which passes from the cells into the blood. The high glycolytic rate may result in part from smaller numbers of mitochondria in tumor cells. In addition, some tumor cells overproduce an isozyme of hexokinase that associates with the cytosolic face of the mitochondrial inner membrane and is insensitive to feedback inhibition by glucose-6phosphate (p. 432). This enzyme may monopolize the ATP produced in mitochondria, using it to produce glucose-6-phosphate and committing the cell to continue glycolysis.

Lehninger-Nelson-Cox: Principles of Biochemistry, 568.o.

2017. június 24., szombat

Az élet áramszedője

Figure 18-9 Path of electrons from NADH, succinate, fatty acyl-CoA, and glycerol-3-phosphate to ubiquinone (UQ). Electrons from NADH pass through a flavoprotein to a series of iron-sulfur proteins (in Complex I) and then to UQ. Electrons from succinate pass through a flavoprotein and several Fe-S centers (in Complex II) on the way to UQ. Glycerol-3-phosphate donates electrons to a flavoprotein (glycerol-3-phosphate dehydrogenase) on the outer face of the inner mitochondrial membrane, from which they pass to UQ. Acyl-CoA dehydrogenase (the first enzyme in β oxidation) transfers electrons to electron-transferring flavoprotein (ETFP), from which they pass via ETFP-ubiquinone oxidoreductase to UQ.

Lehninger-Nelson-Cox: Principles of Biochemistry, 551.o.

2017. június 23., péntek

Az életerőről

Az életerő, amivel harcba szállhatunk az entrópia (a halál) ellen:

Oxidative phosphorylation (ATP synthesis driven by electron transfer to oxygen) and photophosphorylation (ATP synthesis driven by light) are arguably the two most important energy transductions in the biosphere.

Lehninger-Nelson-Cox: Principles of Biochemistry, 542.o.

2017. június 19., hétfő

Belépni vagy kívül maradni ?

Mi (a beat-nemzedék) úgy szocializálódtunk, hogy ha arra unszolnak bennünket, hogy lépjünk valamilyen tömörülésbe (párt, szakszervezet, munkásőrség, téesz, állami vállalat, ...), az elől ha csak egy módunk van, térjünk ki, mert odabent a szívócső szomorúbbik végénél kapnánk helyet.

Aztán, a kapitalizmusban sem lett jobb a helyzet: akik valahova belépnek, azt azért teszik, hogy az odabenti fincsiből kirekesszék a kintlevőket.

A Túlélő Rend más: csak azt a kötelezettséget kell vállalnunk, a testvériséget, ami azt jelenti, hogy nem akarjuk a felebarátainkat szívatni és nem akarunk az ő kárukra élvezni bármiféle előnyöket.

Egy ok miatt kell mégis belépni:  mert a testvériség csak akkor működik, ha kölcsönös.  Hiába akarok olyasvalakivel testvéri viszonyban élni, aki nem testvérének tekint, hanem vetélytársának vagy ellenségének.  (Nem kell messzire menni példáért: a pápa - Boulad atya szerint - pontosan 0 eredményt ért el a muszlimok ölelgetésével-csókolgatásával).

Dalai láma: Az etika fontosabb a vallásnál

A dalai láma felhívása a világhoz. Az etika fontosabb a vallásnál

Ez nagy mondás.  A láma urat is meg kell hívnunk a rendünkbe !

Boulad atya sötéten látja a jövőt

Henri Boulad SJ: A pápa egyiptomi látogatása (előadás a Párbeszéd Házában)

Igen, a muszlimokat az ölelgetés-csókolgatás nem fogja ellenséges szándékaiktól eltéríteni.

Ehelyett észre kellene téríteni őket: a jövő kulcsa a Noé-II. projekt !

2017. június 14., szerda

Védve vagyunk önemésztés ellen

... Synthesis of these enzymes as inactive precursors protects the exocrine cells from destructive proteolytic attack.
The pancreas protects itself against self-digestion in another way - by making a specific inhibitor, itself a protein, called pancreatic trypsin inhibitor (p. 235).
Free trypsin can activate not only trypsinogen but also three other digestive zymogens: chymotrypsinogen, procarboxypeptidase, and proelastase; trypsin inhibitor effectively prevents premature production of free proteolytic enzymes within the pancreatic cells.

Lehninger-Nelson-Cox: Principles of Biochemistry, 510.o.

2017. június 13., kedd

A szkafander a földi űrutazáshoz, avagy az emberi test és a megtestesülés

A szkafander 


A szkafander az űrrepülések egyik alapvető eszköze, több rétegű ruha, amelybe olyan életfenntartó és munkavégző eszközöket építettek, amelyek rendszert alkotva képesek életben tartani egy embert és biztosítani a mozgását a világűr ellenséges körülményei között. Alkalmazási területei az űrséták, holdséták, esetünkben a FÖLDSÉTÁK, valamint az űrrepülések kritikus fázisai (indítások és leszállások), amikor biztonsági szempontok miatt öltik magukra az űrhajósok. A különféle célokra (űrséta, holdséta, indítás-földet érés) eltérő típusú űrruhákat alkalmaznak.





A fő követelmény az űrruhával szemben a belső nyomás megtartása, valamint a megfelelő hőmérséklet biztosítása, ezen túlmenően sugárvédelmet is kell biztosítania. Egyes repülőgépes kísérleti repüléseken is alkalmaznak speciális ruhákat, amelyek nagyon hasonlítanak az űrruhákra - sőt a köznyelv sokszor a szkafander szóval illeti őket - ám ezek kevesebb követelménynek kell megfeleljenek, elsősorban nyomástartónak kell lenniük. (forrás: wikipédia)

Az emberi test

Az emberi test (Corpus humani) makroszkópos és finomabb szerkezeti felépítése az alapja mindazoknak az életműködéseknek, valamint azok életkorral járó változásainak (Az emberi élet szakaszai), amire az ember fizikailag és szellemileg képes. Az ember alakilag és működésileg a törzsfejlődés (phylogenesis) során emelkedett ki a többi emlős faj közül, és agyának fejlettsége, valamint a két lábon járás és a kezek eszközhasználatra alkalmassá válása révén válhatott fejlett közösséget, társadalmat alkotó, a céltudatos munkát létalapjává tévő, történelemben és kultúrában élő, bár a biológiai törvényszerűségeknek alapjaiban alávetett lénnyé. Az emberre jellemző a felegyenesedett, álló testtartás, ami a test felépítésében is megmutatkozó jellegzetességekkel jár.
(Forrás: wikipédia)

A megtestesülés

Úgy 15 éve egy művészeti foglakozáson a témát a sors döntötte el. Mindegyikünk két tucat találomra beválogatott fényképből húzhatott magának képet. Művészfotók voltak mind; az élet apróbb nagyobb drámáival.
Az én képemen egy háromhónapos magzat látszik az anyaméhben.



Ez a kép számomra ismerős volt, mert akkor láttam először, amikor a második fiam született. A technika akkor tette először lehetővé, hogy az anyaméhben száloptikával fényképeket lehessen készíteni.
Előtte már a nagyobbik fiam három évesen feltette apjának a kérdést, hogy "Apuci, én hol voltam akkor, amikor te kisfiú voltál?"

Telibe talált, hiszen egy jó ideje foglalkoztat a "honnan jövünk, hová megyünk" kérdése.
A foglalkozás több szemszögből közelítette meg a képek filozófiáját.
Első alkalommal ezeket a képeket "képzet-társítottuk". Adott eszközökkel és a kép bármilyen módon való felhasználásával kompozíciót készítettünk.
Hát ez lett belőle.
Az A4-es fénymásolathoz hozzáragasztottam egy üres rajzlapot. Az így kialakult rajzalap jobb oldalára került az én Magzatom.
A burokban ült és immár a lap közepe felé fordítja tekintetét.
Első ecsetvonásommal pirossá festettem a burkot, amiben ült. Az üres baloldalra elkészítettem szimmetrikusan a burok tükörképét, majd belehelyeztem az univerzumot jin-jang képében, mely ezüst szállal kötődik a magzat köldökzsinórjához.
A baloldali burok pirosan sugárzik, majd átvált sárga napsugárzássá, mely elvész az ég kékjében. Zöld és piros madarak röpte látszik.
A kép közepére egy fát rajzoltam felülről, negyedenként az évszakok változásával, melyből 3 évszakot a gyermek fogantatása és születése közötti idő foglal magába.
Jobb oldalon az anyaméh sötétjébe feltűntek a csillagok és Hold, melyek szintén felelősek életünk ritmusáért.
Majd elfordítottam 90 fokkal és máris súlya lett a gravitációtól és így a Megtestesülés címet kapta tőlem.




Megtestesülés I. II.
Nagyon felkavart ez a foglalkozás. Ilyenkor sajnálja az ember elhagyni a "tett helyszínét". Hiszen olyan közegben jön létre az alkotás (rajzban és gondolati síkon), amit nagyon nehéz szavakba foglalni. Az hiszem, számomra ezeken az alkalmakon jön elő a boldogság érzése,  és nem múlik még egy hét után sem. Vágyódom arra, hogy újra ott lehessek, de ugyanakkor bennem él egész héten át ezeknek a felismeréseknek képe és segít a mindennapjaim megpróbáltatásaiban.
Egy hét múlva jött a következő nézőpont. Egy tízperces meditáció és egy újkép tényszerű elemzésére került a sor. Több fénykép melyeken inkább tárgyak és természeti képződmények voltak láthatók. Ezek közül választhattunk magunknak.
Én a következőt választottam.

Tócsa-levél
 



A kép látványa keltette asszociációim

1. Kavicsos út-szél és sáros földes rész határát látom.
2. Mélyedés melyben összegyűlt az esővíz.
3. A mélyedés formája levélre emlékeztető.
4. A tócsában fa tükröződik, mintha a levél erezete lenne.
5. Ősz van.



Valódi levelek
6. Borongós a tócsa képe.
7. Lehullottak már a levelek.
8. Egy levélnek tócsa formája van.
9. Minden fa sziluettje olyan, mint a levele formája (Ezt egy Sting számban hallottam először. Aztán este otthon meg is találtam. Ugyanolyan borongós novemberi tájat láttam. Sting egy sétaúton jár, ahol akár lehet az én pocsolyám és fám is.)


Sting

10. Ez a tócsa-levél nem erről a fáról való.
11. Ez egy másik fának a tócsa-levele.
12. Tükör, egy másik fa tükre.
13. Az én tükröm a másik fa előtt áll, annak olyan a formája, mint az én sziluettem. (Jin-Jang)

Ezután újra megkaptuk az előző foglalkozáson kihúzott képünket, én a Magzatot háromhónapos korában.  A feladat szerint hasonlóan az előző kép elemzéséhez teljesen tényszerűen mondatokba kellett foglalni azt, amit látok.

Most már vízszintesen fogtam a kezembe Gyermekemet.


1. Háromhónapos magzat, fiúgyermek (ezt a múltkor nem is vettem észre).
2. Látszik rajta a burok, a primitívcsík is látszik (gerinc kezdemény). (Amikor az első űrrepülések alkalmából felvittek kísérlet céljából tojásokat és elkezdték kikeltetni őket a súlytalanság állapotában, azt tapasztalták, hogy a tojásokban levő kiscsirkéknél nem alakult ki a primitív csík. Arra a következtetésre jutottak, hogy a gerinc kialakulásához a földi gravitációra van szükség.)
3. Látszik a kész embergyerek
4. Látszik a köldökzsinór, mely a burokhoz kapcsolódik.
5. A burok gyökérszerűen kapcsolódik a placentához
6. A placenta olyan, mint egy viharfelhő. (Első gyerekem születésekor a János Kórházban a bába megmutatta nekem a Marci fiam placentáját. Meglepő látvány volt. Két ujj vastagságú erekkel, májszerű álaggal. Átmenet a magzat és énközöttem.)
7. Ott, ahol a legnehezebb a felhő, mintha villámok törnének elő belőle.
8. Kozmosz - villámok - energia - fagyökere - köldökzsinór - burok - embergyerek majd visszafelé embergyerek - burok - köldökzsinór - fagyökere - energia - villámok - kozmosz.
9. A burok, mint szkafander a kozmoszbeli utazáshoz.
10. Gravitáció. Szabadesés. Lebegés. Zuhanás.
11. Felhő fölül feltűnő fény, alul a fekete mélység.


ÍME, A MEGTESTESÜLÉS!


Íme az ige testté lett (János evangéluma)
St. Martin in the Fields templom London 

Egy kelet-afrikai törzsben hagyomány hogy a nő hosszabb időre magányba vonul, így készül fel érzelmileg is az anyaságra. Egészen addig tart ez a ráhangolódás, míg meg nem születik fejében a „születendő gyermek dallama”. Azután visszatér a törzshöz, és „szerzeményét” eldúdolja férjének, hogy lélekben is együtt készüljenek a gyermek jövetelére. Csak ezután jöhet a fogantatás, majd a várandóság. És ez a dallam élete végéig elkíséri az újszülöttet, amit ismer az egész törzs, és halálakor, idős korában is ezzel búcsúznak tőle. Mert a több évtized alatt az ember maga lett a dallam.



2017. június 12., hétfő

A halál végnapjai

Mujdricza Péter könyvszemléje:


Yuval Noah Harari: Homo Deus - A holnap rövid története

A halál végnapjai

"A 21. században az ember jó eséllyel kísérletet tesz a halhatatlanság elérésére. (...) Az Emberi jogok egyetemes nyilatkozata nem azt mondja, hogy mindenkinek joga van az élethez kilencven éves koráig. Azt mondja: "minden személynek joga van az élethez", és pont. Ennek a jognak nincs lejárati dátuma.
(...)
Legnevezetesebb példaként említhetjük a gerontológus Aubrey de Greyt vagy a polihisztor és feltaláló Ray Kurzweilt (az USA Technológiai és Innovációs Medáljának 1999-es nyertesét.) 2012-ben Kurzweilt kinevezték a Google fejlesztési igazgatójának, majd a Google létrehozott egy leányvállalatot, a Calicót, amelynek deklarált feladata "a halál megoldása". Nemrég a Google egy másik halhatatlansághívőt, Bill Marist tette meg a Google Ventures befektetési alap elnökévé. (...) A Google Ventures 2 milliárd dolláros portfoliójának harminchat százalékát élettudományi startalapokba fekteti, többek közt az élet meghosszabbítását célzó projektekbe. Maris egy amerikai futball hasonlatot használ a halál elleni harcukra: "Nem néhány yardnyi területet akarunk szerezni. Meg akarjuk nyerni a meccset."
(...)
Meglehet, a történelem eddigi háborúi és konfliktusai csupán halvány előképei lesznek az igazi küzdelemnek: az örök ifjúságért folytatott harcnak."

2017. június 6., kedd

Túlélő Rend (TéR) alapítólevél


Túlélő Rend
(Túlélő Rend Egyesület)

- alapszabálya -

1. Alapító nyilatkozat
Mi, a Túlélő Rend (jogi értelemben: Túlélő Rend Egyesület) alapítói azt valljuk, hogy minden ember testvér, és hogy az emberiségnek egyetlen ellensége van: a halál.  Ezért a következő célok elérését tűzzük magunk elé:
  • Az emberek testvériségének létrehozása;
  • A halál legyőzése:
    • az emberi öregedés titkának megfejtése, ezáltal az egyes emberek öregedésének megállítása, esetleg (45 évesnél idősebb emberek esetében) visszafordítása;
    • az ökológiai katasztrófa megelőzése, ezáltal a kollektív pusztulás elkerülése.
2. A Túlélő Rend Egyesület alapszabálya
2.1 Az emberek testvérisége
Az emberek testvéri szándékukat úgy fejezhetik ki, hogy kérik fölvételüket a Túlélő Rendbe, a belépéskor fogadalmat tesznek az egymással szembeni testvéri viselkedésre.
2.2 A halál legyőzése
Az egyéni és a kollektív halál (ökológiai katasztrófa) elkerülésére elindítjuk a Noé-II. Projektet.  A projekt keretében kidolgozzuk és a rendünk tagjaira alkalmazzuk az öregedés elleni kezelést, hogy egyénileg ne haljunk meg.  Ha legyőztük az egyéni halált, azzal egyúttal az ökológiai katasztrófát is megelőzzük, hiszen tagjaink, az egyénileg túlélők gondosan fognak ügyelni arra, hogy megőrizzék az ökoszisztémát élhetőnek, akik pedig nem léptek be az egyesületünkbe, azok magukat halálra ítélik.

3. Belépési feltételek
  • Jelen alapszabály maradéktalan megértése;
  • Fogadalomtétel az alapszabály betartására.
Jelen alapszabályt, mint akaratunkkal mindenben egyezőt írjuk alá, egyúttal fogadalmat teszünk a betartására.

Kelt …............................., ….....................................

..............................................        ..............................................

..............................................        ..............................................

Van egy rossz (vagy jó) hírem: a testünk alacsony hőmérsékleten működő gőzgép !

"Living cells are chemical engines that function at   constant temperature." Lehninger-Nelson-Cox: Principles of Biochemistry, ...