A szkafander az űrrepülések egyik alapvető eszköze, több rétegű ruha, amelybe olyan életfenntartó és munkavégző eszközöket építettek, amelyek rendszert alkotva képesek életben tartani egy embert és biztosítani a mozgását a világűr ellenséges körülményei között. Alkalmazási területei az űrséták, holdséták, esetünkben a FÖLDSÉTÁK, valamint az űrrepülések kritikus fázisai (indítások és leszállások), amikor biztonsági szempontok miatt öltik magukra az űrhajósok. A különféle célokra (űrséta, holdséta, indítás-földet érés) eltérő típusú űrruhákat alkalmaznak.
A fő követelmény az űrruhával szemben a belső nyomás megtartása, valamint a megfelelő hőmérséklet biztosítása, ezen túlmenően sugárvédelmet is kell biztosítania. Egyes repülőgépes kísérleti repüléseken is alkalmaznak speciális ruhákat, amelyek nagyon hasonlítanak az űrruhákra - sőt a köznyelv sokszor a szkafander szóval illeti őket - ám ezek kevesebb követelménynek kell megfeleljenek, elsősorban nyomástartónak kell lenniük. (forrás: wikipédia)
Az emberi test (Corpus humani) makroszkópos és finomabb szerkezeti felépítése az alapja mindazoknak az életműködéseknek, valamint azok életkorral járó változásainak (Az emberi élet szakaszai), amire az ember fizikailag és szellemileg képes. Az ember alakilag és működésileg a törzsfejlődés (phylogenesis) során emelkedett ki a többi emlős faj közül, és agyának fejlettsége, valamint a két lábon járás és a kezek eszközhasználatra alkalmassá válása révén válhatott fejlett közösséget, társadalmat alkotó, a céltudatos munkát létalapjává tévő, történelemben és kultúrában élő, bár a biológiai törvényszerűségeknek alapjaiban alávetett lénnyé. Az emberre jellemző a felegyenesedett, álló testtartás, ami a test felépítésében is megmutatkozó jellegzetességekkel jár.
(Forrás: wikipédia)
A megtestesülés
Úgy 15 éve egy művészeti foglakozáson a témát a sors döntötte el. Mindegyikünk két tucat találomra beválogatott fényképből húzhatott magának képet. Művészfotók voltak mind; az élet apróbb nagyobb drámáival.
Az én képemen egy háromhónapos magzat látszik az anyaméhben.
Ez a kép számomra ismerős volt, mert akkor láttam először, amikor a második fiam született. A technika akkor tette először lehetővé, hogy az anyaméhben száloptikával fényképeket lehessen készíteni.
Előtte már a nagyobbik fiam három évesen feltette apjának a kérdést, hogy "Apuci, én hol voltam akkor, amikor te kisfiú voltál?"
Telibe talált, hiszen egy jó ideje foglalkoztat a "honnan jövünk, hová megyünk" kérdése.
A foglalkozás több szemszögből közelítette meg a képek filozófiáját.
Első alkalommal ezeket a képeket "képzet-társítottuk". Adott eszközökkel és a kép bármilyen módon való felhasználásával kompozíciót készítettünk.
Hát ez lett belőle.
Az A4-es fénymásolathoz hozzáragasztottam egy üres rajzlapot. Az így kialakult rajzalap jobb oldalára került az én Magzatom.
A burokban ült és immár a lap közepe felé fordítja tekintetét.
Első ecsetvonásommal pirossá festettem a burkot, amiben ült. Az üres baloldalra elkészítettem szimmetrikusan a burok tükörképét, majd belehelyeztem az univerzumot jin-jang képében, mely ezüst szállal kötődik a magzat köldökzsinórjához.
A baloldali burok pirosan sugárzik, majd átvált sárga napsugárzássá, mely elvész az ég kékjében. Zöld és piros madarak röpte látszik.
A kép közepére egy fát rajzoltam felülről, negyedenként az évszakok változásával, melyből 3 évszakot a gyermek fogantatása és születése közötti idő foglal magába.
Jobb oldalon az anyaméh sötétjébe feltűntek a csillagok és Hold, melyek szintén felelősek életünk ritmusáért.
Majd elfordítottam 90 fokkal és máris súlya lett a gravitációtól és így a Megtestesülés címet kapta tőlem.
Egy hét múlva jött a következő nézőpont. Egy tízperces meditáció és egy újkép tényszerű elemzésére került a sor. Több fénykép melyeken inkább tárgyak és természeti képződmények voltak láthatók. Ezek közül választhattunk magunknak.
Én a következőt választottam.
A kép látványa keltette asszociációim
1. Kavicsos út-szél és sáros földes rész határát látom.
2. Mélyedés melyben összegyűlt az esővíz.
3. A mélyedés formája levélre emlékeztető.
4. A tócsában fa tükröződik, mintha a levél erezete lenne.
5. Ősz van.
7. Lehullottak már a levelek.
8. Egy levélnek tócsa formája van.
9. Minden fa sziluettje olyan, mint a levele formája (Ezt egy Sting számban hallottam először. Aztán este otthon meg is találtam. Ugyanolyan borongós novemberi tájat láttam. Sting egy sétaúton jár, ahol akár lehet az én pocsolyám és fám is.)
10. Ez a tócsa-levél nem erről a fáról való.
11. Ez egy másik fának a tócsa-levele.
12. Tükör, egy másik fa tükre.
13. Az én tükröm a másik fa előtt áll, annak olyan a formája, mint az én sziluettem. (Jin-Jang)
Ezután újra megkaptuk az előző foglalkozáson kihúzott képünket, én a Magzatot háromhónapos korában. A feladat szerint hasonlóan az előző kép elemzéséhez teljesen tényszerűen mondatokba kellett foglalni azt, amit látok.
Most már vízszintesen fogtam a kezembe Gyermekemet.
1. Háromhónapos magzat, fiúgyermek (ezt a múltkor nem is vettem észre).
2. Látszik rajta a burok, a primitívcsík is látszik (gerinc kezdemény). (Amikor az első űrrepülések alkalmából felvittek kísérlet céljából tojásokat és elkezdték kikeltetni őket a súlytalanság állapotában, azt tapasztalták, hogy a tojásokban levő kiscsirkéknél nem alakult ki a primitív csík. Arra a következtetésre jutottak, hogy a gerinc kialakulásához a földi gravitációra van szükség.)
3. Látszik a kész embergyerek
4. Látszik a köldökzsinór, mely a burokhoz kapcsolódik.
5. A burok gyökérszerűen kapcsolódik a placentához
6. A placenta olyan, mint egy viharfelhő. (Első gyerekem születésekor a János Kórházban a bába megmutatta nekem a Marci fiam placentáját. Meglepő látvány volt. Két ujj vastagságú erekkel, májszerű álaggal. Átmenet a magzat és énközöttem.)
7. Ott, ahol a legnehezebb a felhő, mintha villámok törnének elő belőle.
8. Kozmosz - villámok - energia - fagyökere - köldökzsinór - burok - embergyerek majd visszafelé embergyerek - burok - köldökzsinór - fagyökere - energia - villámok - kozmosz.
9. A burok, mint szkafander a kozmoszbeli utazáshoz.
10. Gravitáció. Szabadesés. Lebegés. Zuhanás.
11. Felhő fölül feltűnő fény, alul a fekete mélység.
Úgy 15 éve egy művészeti foglakozáson a témát a sors döntötte el. Mindegyikünk két tucat találomra beválogatott fényképből húzhatott magának képet. Művészfotók voltak mind; az élet apróbb nagyobb drámáival.
Az én képemen egy háromhónapos magzat látszik az anyaméhben.
Ez a kép számomra ismerős volt, mert akkor láttam először, amikor a második fiam született. A technika akkor tette először lehetővé, hogy az anyaméhben száloptikával fényképeket lehessen készíteni.
Előtte már a nagyobbik fiam három évesen feltette apjának a kérdést, hogy "Apuci, én hol voltam akkor, amikor te kisfiú voltál?"
Telibe talált, hiszen egy jó ideje foglalkoztat a "honnan jövünk, hová megyünk" kérdése.
A foglalkozás több szemszögből közelítette meg a képek filozófiáját.
Első alkalommal ezeket a képeket "képzet-társítottuk". Adott eszközökkel és a kép bármilyen módon való felhasználásával kompozíciót készítettünk.
Hát ez lett belőle.
Az A4-es fénymásolathoz hozzáragasztottam egy üres rajzlapot. Az így kialakult rajzalap jobb oldalára került az én Magzatom.
A burokban ült és immár a lap közepe felé fordítja tekintetét.
Első ecsetvonásommal pirossá festettem a burkot, amiben ült. Az üres baloldalra elkészítettem szimmetrikusan a burok tükörképét, majd belehelyeztem az univerzumot jin-jang képében, mely ezüst szállal kötődik a magzat köldökzsinórjához.
A baloldali burok pirosan sugárzik, majd átvált sárga napsugárzássá, mely elvész az ég kékjében. Zöld és piros madarak röpte látszik.
A kép közepére egy fát rajzoltam felülről, negyedenként az évszakok változásával, melyből 3 évszakot a gyermek fogantatása és születése közötti idő foglal magába.
Jobb oldalon az anyaméh sötétjébe feltűntek a csillagok és Hold, melyek szintén felelősek életünk ritmusáért.
Majd elfordítottam 90 fokkal és máris súlya lett a gravitációtól és így a Megtestesülés címet kapta tőlem.
Megtestesülés I. II.
Nagyon felkavart ez a foglalkozás. Ilyenkor sajnálja az ember elhagyni a "tett helyszínét". Hiszen olyan közegben jön létre az alkotás (rajzban és gondolati síkon), amit nagyon nehéz szavakba foglalni. Az hiszem, számomra ezeken az alkalmakon jön elő a boldogság érzése, és nem múlik még egy hét után sem. Vágyódom arra, hogy újra ott lehessek, de ugyanakkor bennem él egész héten át ezeknek a felismeréseknek képe és segít a mindennapjaim megpróbáltatásaiban.Egy hét múlva jött a következő nézőpont. Egy tízperces meditáció és egy újkép tényszerű elemzésére került a sor. Több fénykép melyeken inkább tárgyak és természeti képződmények voltak láthatók. Ezek közül választhattunk magunknak.
Én a következőt választottam.
 |
| Tócsa-levél |
1. Kavicsos út-szél és sáros földes rész határát látom.
2. Mélyedés melyben összegyűlt az esővíz.
3. A mélyedés formája levélre emlékeztető.
4. A tócsában fa tükröződik, mintha a levél erezete lenne.
5. Ősz van.
Valódi levelek
6. Borongós a tócsa képe.7. Lehullottak már a levelek.
8. Egy levélnek tócsa formája van.
9. Minden fa sziluettje olyan, mint a levele formája (Ezt egy Sting számban hallottam először. Aztán este otthon meg is találtam. Ugyanolyan borongós novemberi tájat láttam. Sting egy sétaúton jár, ahol akár lehet az én pocsolyám és fám is.)
Sting
10. Ez a tócsa-levél nem erről a fáról való.
11. Ez egy másik fának a tócsa-levele.
12. Tükör, egy másik fa tükre.
13. Az én tükröm a másik fa előtt áll, annak olyan a formája, mint az én sziluettem. (Jin-Jang)
Ezután újra megkaptuk az előző foglalkozáson kihúzott képünket, én a Magzatot háromhónapos korában. A feladat szerint hasonlóan az előző kép elemzéséhez teljesen tényszerűen mondatokba kellett foglalni azt, amit látok.
Most már vízszintesen fogtam a kezembe Gyermekemet.
1. Háromhónapos magzat, fiúgyermek (ezt a múltkor nem is vettem észre).
2. Látszik rajta a burok, a primitívcsík is látszik (gerinc kezdemény). (Amikor az első űrrepülések alkalmából felvittek kísérlet céljából tojásokat és elkezdték kikeltetni őket a súlytalanság állapotában, azt tapasztalták, hogy a tojásokban levő kiscsirkéknél nem alakult ki a primitív csík. Arra a következtetésre jutottak, hogy a gerinc kialakulásához a földi gravitációra van szükség.)
3. Látszik a kész embergyerek
4. Látszik a köldökzsinór, mely a burokhoz kapcsolódik.
5. A burok gyökérszerűen kapcsolódik a placentához
6. A placenta olyan, mint egy viharfelhő. (Első gyerekem születésekor a János Kórházban a bába megmutatta nekem a Marci fiam placentáját. Meglepő látvány volt. Két ujj vastagságú erekkel, májszerű álaggal. Átmenet a magzat és énközöttem.)
7. Ott, ahol a legnehezebb a felhő, mintha villámok törnének elő belőle.
8. Kozmosz - villámok - energia - fagyökere - köldökzsinór - burok - embergyerek majd visszafelé embergyerek - burok - köldökzsinór - fagyökere - energia - villámok - kozmosz.
9. A burok, mint szkafander a kozmoszbeli utazáshoz.
10. Gravitáció. Szabadesés. Lebegés. Zuhanás.
11. Felhő fölül feltűnő fény, alul a fekete mélység.
ÍME, A MEGTESTESÜLÉS!
Íme az ige testté lett (János evangéluma)
St. Martin in the Fields templom London
Egy kelet-afrikai törzsben hagyomány hogy a nő hosszabb időre magányba vonul, így készül fel érzelmileg is az anyaságra. Egészen addig tart ez a ráhangolódás, míg meg nem születik fejében a „születendő gyermek dallama”. Azután visszatér a törzshöz, és „szerzeményét” eldúdolja férjének, hogy lélekben is együtt készüljenek a gyermek jövetelére. Csak ezután jöhet a fogantatás, majd a várandóság. És ez a dallam élete végéig elkíséri az újszülöttet, amit ismer az egész törzs, és halálakor, idős korában is ezzel búcsúznak tőle. Mert a több évtized alatt az ember maga lett a dallam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése